BATMAN URALJA AZ ÉJSZAKÁT – 3D (SZUPERHÖS SZÉRIA )

Charles Fazzino a klasszikus Lex Luther-től és Brainiac-tól az általa kitalált karakterekig eljutva képes úgy ábrázolni a műveiben, mint Doomsday és Darkside. A művészre jellemző 3D stílusban egyedülálló módon kelti életre főhőseit kifejező és energikus stílusával, melyben a színek felhalmozódása keltenek plasztikus hatást a több száz Swarovski kristály intenzív megvilágításának fényében.

“Néhány évvel ezelőtt készítettem egy darabot, Batman: A sötét lovag címmel”kommentálta FAZZINO. „Azóta szerettem volna visszatérni a DC Comics világába. A Batman kontra Superman című film megjelenésével pedig éppen a megfelelő időnek tűnt. Nagyon jól szórakoztunk ezek összeállításában, és imádom a Batman éjszakai és a Superman nappali darabok egymás mellé állítását. Remekül működnek együtt vagy külön. Ez volt a célom kezdettől fogva.” – Charles Fazzino

Elkelt június 20-án az egyetlen készleten lévö “BATMAN URALJA AZ ÉJSZAKÁT” korlátozott kiadású Prestige (79/150 PR) szerigráfiánk, amit a 3D pop-art mestere, Charles Fazzino kézzel aláírt és sorszámozott, továbbá a New Rochelle, NY, USA székhelyü, Museum Editions, LTD által kiállított Hitelességi Bizonyítványt tartalmazz (Certificate of Authenticity / C.O.A).

PÉLDÁNYSZÁM: 150 DX / 150 PR (2016)

C.O.A.: N/A

KERETEZETT MÉRET: 83 cm x 65 cm

Cikkszám: SKU# KASEU-FAZ 013 Kategória: Címkék: ,

KERETEZÉSI ÉS ÜVEGEZÉSI INFORMÁCIÓK:

LEBEGÖ KERET: Egyedi készítésű 4.5 cm mélységű, 5 cm széles, magas fényű pezsgő színű olasz retró képrámában, ráadásul 10 cm széles duplán egymasra helyezett, fehér és ezüst (az él ezüst kiemelésére) színü savmentes paszpartuzással van kihangsúlyozva a 3D műalkotás.

ÜVEGEZÉS: A hosszú élettartam érdekében USA-ban gyártott és a világ legnagyobb múzeumai által alkalmazott TRUE VIEW® márkájú 2 mm-es, UV szűrővel ellátott “láthatatlan” üveg, ami víztiszta, színsemleges, csillogásmentes miközben nem kell lemondani az UV védelemről sem. Az átlagosnál háromszor költségesebb a TRUE VIEW® üvegezés, viszont elengedhetetlen 3 dimenziós megjelenítés kihangsúlyozására a FAZZINO alkotásoknál. Továbbá fokozza a színeket, ragyogást, kontrasztokat, jól látható a textúra, az ecsetvonások és minden apró részlet, mindez zavaró tükröződés nélkül.

AZ ALKOTÁS FOLYAMATA:

A már Budapesten is megvásárolható limitált FAZZINO kiadványok selyemképernyős (szerigrafikus) nyomtatási módszerrel készülnek. A további minden egyes színmélység, telítettség, sűrűség és textúra szerigráfiája tökéletesen illeszkedik a festő festési stílusához. FAZZINO évtizedek óta együttműködik a Los Angeles-i atelier Kolibri Art Studio-val.

A páratlan minőségü kézi müvésznyomat sorozat, korlátozott példányszámban mindössze néhány száz példányban készül. Bárhol, 25 és 50 szín között (egyes színek kétszer vannak nyomtatva az optimális minőség érdekében), kézi színelválasztással, 4 hónap szükséges a nyomtatáshoz, mely folyamat szoros együttműködést kíván meg, föleg színrészletek imprimatúrájával kapcsolatosan FAZZINO-val. A média választása mindig az amerikai 2 vagy 4 rétegű “Rising Museum Board” 100% pamut rongy (rag), savmentes, archív múzeumi tábla papír. A legfelső rétegekhez pedig az angliai “Sommerset 290gsm” vékonyabb archive rag papírt használnak. Továbbá, a szerigrafikus nyomtatásnál kizárólag pigmentált festék alkalmazott. Az eljárás eredményeként a színek az élettartamukat akár több száz évre is megörzik. Ezek az egyedi kiadások nagyon munkaigényesek, emiatt magas költségeskkel járnak.

A műalkotások térhatású (3D) rétegeit alkotó összes darabjait egy Exacto kés segítségével vágták ki és gondosan megtervezett legkifinomultabb kézművesi munkával érték el FAZZINO módszerein és technikáiból alaposan felkészült és kiképzett nyomdatechnikusok. A finom cseppenként történő rétegezéshez speciális szilikon ragasztót használnak. Műalkotásban általában két vagy három különálló művészeti réteg lehet, de az egyes cseppek magasságának változása miatt ennek a műnek négy, öt vagy több rétegű dimenzió látszatát kelti. A darabokat szintén kissé középen kívül ragasztják, hogy hangsúlyozzák a térhatást (3D).

Azután, hogy a műalkotás három dimenzióban (3D) elkészült, utolsó lépésként csillám (glitter) akrilfestékkel kézzel díszítik, majd szintén kézi munkával a mü méretétöl függöen akár több mint száz Swarovski kristályt rögzítenek rá FAZZINO müvészi elképzelését követve.

Only logged in customers who have purchased this product may leave a review.

Pénznem kiválasztása
EUR euró
x
Verified by MonsterInsights