Amerika legjelentősebb amerikai festője és portréfestője

A 20. század egyik legjelentősebb amerikai festője és népszerű portréfestője

NORMAN ROCKWELL (a.k.a. Norman Rockwell • 1894 – 1978) Az Egyesült Államik egyik legelismertebb festőművésze volt a XX. században. Népszerű arckép festőként a múlt század elején vált meginkább ismertté a korabeli magazinok borítóinak az ábrázolásával. Munkái gyakran tükröztek humort, a család és otthonközpontú képei népszerüen ábrázolták a “békebeli időket”. Karrierjének későbbi szakaszában politikai és társadalmi megnyilvánulásai egyre gyakoribbá váltak amivel művészként még nagyobb elismerést vívott ki magának. Alkotásaival hozzájárult a rasszizmus megbélyegzéséhez és hangsúlyozta a fiatalok integrációjának fontosságát.

Norman Rockwell New York City-ben született 1894-ben. 14 éves korábban tudta, hogy festőművész akar lenni, így már fiatalon leckéket vett az Új Művész Iskolában. 16 évesen kezdte meg illusztrációs karrierjét, amikor megbízásra karácsonyi üdvözlő lapokat festett. Annyira elhivatottan követte céljait, hogy abbahagyta a középiskolát és beiratkozott a NEMZETI GRAFIKASZERKESZTÖ AKADÉMIÁBA, majd idővel átiratkozott a híres New York-i Művésztanulók Ligájába. Diploma után azonnal állást kapott az amerikai cserkészek Fiúk Élete című magazinjánál illusztrátorként. Egy évvel később 1916-ban már az első jelentős megrendelést kapta egy borító címlapjával a Saturday Evening Post magazintól. Akkoriban ez volt a legnépszerűbb művészeti és kulturális heti kiadvány Amerikában a csúcson három millió példányszámban megjelenve hetente.

Az életforma témájú festményeit imádta a nyilvánosság. Rockwell idillikus képein kimagaslóan keveredik a vidámság, az élet egyszerű pillanatai meglepő technikával ragadva meg az arckifejezések ábrázolását. A technikai festői tudás, művei választott témája és a szórakoztatás kombinációja generációjában a legnépszerűbb művésszé emelte öt illusztrátori tevékenységében.

Rockwell öt amerikai elnök, Dwigh D. Eisenhower, John F. Kennedy, Lyndon B. Johnson, Richard Nixon és Ronald Reagan portréit festette meg. 1977-ben, Gerald Ford amerikai elnök az Elnöki Szabadság Érdemrend-el tüntette ki. Ford elnök beszédében így nyilatkozott: „Egy művész, illusztrátor és író Norman Rockwell, aki tipikus amerikai jeleneteket utolérhetetlen frissességgel és átláthatósággal ábrázolja. Az amerikai tradíció közkedvelt részévé vált azzal, ahogy országunkat és annak polgárait élénk színekben és szeretetteljesen ábrázolja.”
Élete utolsó évtizedében Rockwell egy alapítványi vagyont hozott létre annak érdekében, hogy hagyománya gondtalanul éljen tovább. Életében 84. évében békében hunyt el a Massachusetts állambeli Stockbridge-i otthonában.

Festményeit több neves múzeum őrzi. Egy eredeti, ismert Norman Rockwell festmény jelenlegi értéke felbecsülhetetlen, festményeit álltalában több 10 millió USA dollárért vásárolják meg, míg kisebb művei, vázlatai hat számjegyű dollár összegben kelnek el a galériák árverésein.
A művész jelenlegi műtárgypiaci rekordját 2013 decemberében érte el, mikor is a Sotheby’s New York-i árverésén Saying Grace (Áldást Mondani) című 1951-es festményéért az előzetesen becsült 15-20 millió dollár helyett 46,085.000 dollárt (10.2 milliár forint) fizetett ki egy műgyűjtő. aki a hírekben is megjelent találgatások alapján nem más mint George Lucas filmrendező.

Pénznem kiválasztása
HUF Magyar forint
EUR euró
x